Laci szomszédtól kisebb kazal kaprot kaptam. A kertjében nagyon sok kelt ki, csak úgy, össze-vissza és most, hogy már megnőtt, kiszedte, ami útban volt más növényeknek. A kapor száráról leszedtem az üde zöld leveleket és nagyon apróra összevágtam, dobozba tettem és lefagyasztottam, hogy bármikor elő tudjam venni. Szívesen használom a kaprot tökfőzelékhez, zöldbabhoz, de főtt húsokhoz kaporszószt is készítek néha. Szeretjük a kapros-túrós lepényt, rétest.
Hozzávalók:
- 1 csomag fagyasztott, leveles, hajtogatott tészta
- 50 dkg tehéntúró
- 2-3 evőkanál tejföl
- izlés szerint só
- kaporlevél
- zsemlemorzsa
A tehéntúrót megsóztam, villával jól áttörtem, megszórtam két evőkanál apróra vágott friss kaporlevéllel és összekevertem a tejföllel. Ha nagyon leves, híg lenne a túró, akkor tegyünk hozzá 1-2 evőkanál búzadarát.
A tésztát közben kiolvasztottam, vékonyra nyújtottam, megszórtam kis zsemlemorzsával, rákentem a kapros túrót, majd feltekertem. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, majd előmelegített sütőben 180 oC-on világosbarnára sütöttem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.