Pár napja ügyeimet intézve ballagtam a megyeszékhely sétálóutcáján. Nem sétáltam, hiszen manapság alig van idő a sétára, mindig szorít az idő, de azért nem is rohantam. Nézelődtem amikor elsietett mellettem egy mobilozó lányka és nagyon határozottan magyarázott valakinek:
- Talán süssél csirkét és hozzá móringot készíts, tudod, azt szeretem!
Ennyi volt, amit a beszélgetésből hallottam és gyorsan megfordultam, megnéztem a telefonálót. Kivel beszélhetett? Talán az anyukájával vagy a nagymamával, akihez hazamegy a hétvégére.
Móring…. olyan régies szó, évtizedek óta nem hallottam senkitől se, pedig az édesanyám sokszor főzte. Szégyellem, de ahogy ránéztem a lányra, előítéleteim támadtak, pedig tudom, azok csalnak, ha csak ránézésre ítélünk meg valakit. Ápolt volt, narancssárga hosszú, lobogó hajjal, rikító lila-zöld ruhákban nagy léptekkel hanyagul rohant. Az ilyenek salit, parit, hambit, szenyát kapnak be – gondoltam, nem móringot esznek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.