Alig több, mint ezren élnek ebben a csendes faluban, ami Békéscsabától 15 km-re épült, de a közelben van Mezőberény és Békés.
Kamuton vannak szépen parkosított közterek, rózsák és platánfák, játszótér, óvoda, általános iskola, igaz, csak alsó tagozat, művelődési ház és könyvtár, teleház, falumúzeum, sportpálya, háziorvos, pár apró bolt. Az egész faluban ki van építve az optikai kábel hálózat. Úgy mondják a helyiek, hogy élhető település, szinte minden elérhető alap szinten, csak munkalehetőség hiányzik.
Kamut jellegzetes épülete a Szent Gellért templom 1997-ben épült Pauló László tervei alapján. Az épület egyesíti a templomok hagyományos stílusát a modern építészettel.
A templom fölszentelése 1997. március 15-én volt, Szent Gellért tiszteletére. Harangját 1925-ben öntötték, a kamuti református hívek adták azzal a feltétellel, hogy a Szeged-Csanádi püspök írásban megígéri, hogy a harangot a faluból nem viszik el.
Képgaléria Kamutról
Ipari tevékenység nem nagyon van, ami volt, az is megszűnt. A környék gazdálkodói a Békés-Csanádi löszhát nagyon jó minőségű földjein növénytermesztéssel és állattenyésztéssel, állattartással foglalkoznak. Sokan hizlalnak sertést, de struccfarm is van a falu határában.
Hagyományos mesterségek közül az asszonyok itt még főznek szappant is.
Falunapot szerveznek minden évben önkormányzat, a helyi civil szervezetek és a katolikus egyház összefogásával. Ilyenkor hazajönnek a távol élő rokonok, ellátogatnak a barátok és a kamutiakkal együtt múlatják az időt szabadtéri rendezvényeken és a művelődési házban. Az idén is így volt. Színpadon voltak az óvodások, iskolások, a Ditrói Énekkar, a Kamuti Nótaklub és a Kamut Néptáncegyüttes.
Képgaléria a Falunapról
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.