Egy ismerősünk külterületen fekvő földje köré a hívatlan terménydézsmálók ellen fekete szedret telepített a kerítés mellé. Különleges gyümölcs ez itt a mi vidékünkön, mert itt csak vadon terem. Szerettem volna megkóstolni ezt a szedret, de a termés nem eladó, csak úgy juthatok hozzá, ha magam megyek és szedek belőle amennyi kell, mondta a gazda. Így is lett, a héten az egyik délután kimentem, és szedtem magamnak egy keveset, természetesen a tulaj tudtával. Rendkívül szúrós, tüskés a szára, jól összekarmolt. Kevés termett az idén a szederből, mert a nyári esős időjárás nem kedvezett a termés beérésének. Annyit azért szedtem, hogy lett belőle két liter szörp, amit ételszínezésre is használok majd és sütöttem egy tortát, amelynek a tetejére fekete szeder került.
2011.08.07. 10:52 *amari
Fekete szeder torta
A szeder (Rubus) a rózsafélék családjába tartozik. Népies nevei: fekete málna, szederje, szedernye. A szeder egyetlen faja sem mérgező, gyümölcse kellemesen savanykás, C vitaminban és csersavakban gazdag, kiváló antioxidáns forrás. Gyógynövényként a szeder levelét használják teának.
Hozzávalók:
· 4 darab tojás
· 4 evőkanál cukor
· 4 evőkanál finomliszt
Töltelék:
· 25 dkg gesztenyepüré
· 25 dkg mascarpone
· 2 evőkanál porcukor
· 1 evőkanál rum
Díszítéshez:
· 80 dkg fekete szeder
· 1 csomag színtelen tortazselépor
· 3 dl szederszörp
A tojásokat kettéválasztottam. A sárgájába belekevertem a cukrot és jól elkevertem. A tojásfehérjéből habot vertem, majd összeállítottam a liszttel a hagyományos piskótatésztát. A masszát egy 26 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformába öntöttem és 180 oC-ra előmelegített sütőben megsütöttem, majd a formából kivéve kihűtöttem. Amikor kihűlt, akkor visszatettem a formába és ott tettem rá a tölteléket és a díszítést.
A töltelékhez egy villával összetörtem a gesztenyemasszát, megszórtam porcukorral, ráöntöttem egy evőkanál rumot és simára kevertem a mascarponéval, majd a tejszínt, majd simára rákentem a kihűlt piskótatésztára.
A 80 dkg érett fekete szedret egyenletesen elosztottam a tortaformában a krém tetején.
Egy csomag tortazseléport 3 dl szederszörppel felfőztem, majd állandó kevergetés közben hűtöttem, és amikor már kicsit meghűlt, akkor a szederre öntöttem. Tálalásig betettem a hűtőbe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.