A kukorica (Zea mays) Amerika felfedezése után került át Európába. A Kárpát-medencébe a törökök hozták be és azóta termesztik nálunk is emberi fogyasztásra és az állatok takarmányozására. Népies nevei a tengeri vagy török búza.
A kukoricának a termesztés során fehér, sárga, rózsaszín, piros, sőt kék szemű változatai is vannak. A kemény szemű fajták termését lisztté őrölve vagy daraként is fogyasztják. Más az íze és állaga a takarmánykukoricának, és a puha, főzésre alkalmas csemege kukoricának, amely édesebb, keményítő helyett több cukrot tartalmaz.
A csemege kukorica (Zea mays var. saccharata vagy Zea mays var. rugosa ) ízét a benne levő cukortartalom határozza meg, amely a zsenge, tejes érési állapotban a legnagyobb. Jelentős a tápértéke, kitűnő ízanyagai mellett, sok energiát is szolgáltat.
A friss csöveket egyszerűen vízben megfőzve szeretjük a legjobban. A főtt kukorica ízesebb, ha a fosztás és a bajusz eltávolítása után a burokleveleket a csövek alá és mellé tesszük a főzővízbe. A zsenge csöveket nagyon kevés ideig kell főzni, mert ha túlfőzzük, akkor megkeményednek a szemek. Hideg vízben teszem fel főni a csöveket és a forrás kezdetétől számítva 3 percig főzöm. Kihűlés után azonnal fogyasztható.
A frissen megfőtt szemeket a torzsáról levágva elkészíthetjük salátának, köretnek, levesbetétnek. A friss szemek vajon megpárolva is igen ízletesek. Grillezhetjük is a csemege kukoricát, kiváló körete a grillezett húsoknak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.