Telik a kamrám paradicsomlével. Ma is főztem egy nagy fazék paradicsomot, jó pár liter ivólé lett, amit a főzéshez is használok, ezért nem szoktam nagyon ízesíteni, csak sózom és úgy teszem el. Minden évben készítek paradicsomlevet. Nagy munka, de szeretek vele foglalkozni, szeretem elkészíteni az ételeinket, szeretem, ha az éléskamránk polcain saját készítésű lekvárok, ivólevek is sorakoznak.
Délelőtt paradicsom konzerváló üzemmé vált a pici konyhám. Mostam az üvegeket, aztán a paradicsomot. Egy hatalmas fazékba daraboltam négy részre a paradicsomot, szét is nyomkodtam, aztán főzni kezdtem. Forrástól számítva kevergetés mellett 20 percig főztem, majd egy ősrégi daráló szerű célszerszámmal szétválasztottam a paradicsom héját, magját a létől. A férjem is besegített a forró paradicsom darálásánál. Amikor át lett paszírozva az egész, akkor újra a tűzhelyre tettem a fazekat a lével, megsóztam és 10 percig forraltam, majd a tiszta üvegekbe szedtem. Csavaros tetejű üvegeket készítettem, így könnyű volt légmentesen lezárni az egészet. Száraz dunsztba tettem 24 órára, majd megy a polcra.
Elsősorban ivóléként fogy a legjobban, jól megborsozva, de tésztákhoz, szószokhoz, nyírségi töltöttkáposztához, töltött paprikához és még sok más ételhez használom.

Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
abdulesmia 2010.09.20. 16:38:51
Más. Megnéztem a fotóid, gyönyörűek! Sok sikert a továbbiakra is hozzá!