
Hozzávalók:
- 25 dkg-os kalács
- 3 dl tej
- 20 dkg baracklekvár
- 4 alma
- 1 kávéskanál őrölt fahéj
- 4 tojás
- 2 dl tej
- 8 dkg vaj
- 2 evőkanál barna cukor
- 3 + 2 evőkanál porcukor
- 1 csomag vaniliás cukor
- 1 fél citrom leve
- csipet só
- 4 evőkanál darált dió

Hozzávalók:
1805. október 15-én készítette el először a bécsi virslit vagy más néven a bécsi-frankfurtit egy Johann Georg Lahner nevezetű bécsi hentes, aminek sikere olyan nagy volt, hogy állítólag még magának II. Ferencnek is a kedvenc ételei közé tartozott.

Február a farsang időszaka, amikor is hagyományos étel a fánk. Hazánkban tömeges szokássá vált a fánk sütése Vízkereszt napján, mint a farsang első napján és a farsang végi húshagyó napokon.



Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek - de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel... Mosolyogj rajtam, Balázs!
ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén -
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már... Segíts, Balázs!
Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.
Ma itt szinte egész nap szikrázóan sütött a nap a februári hidegben. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, vagyis ma, sokan lesték az állatkerben, hogy előjön e a medve. A néphagyomány szerint, ha előjön az enyhe időre, a napsütésben meglátja az árnyékát, akkor még visszamegy barlangjába, folytatja téli álmát, mert még hideg napok következnek, viszont ha hideg, téli időt talál, kinn marad, mert érzi, hogy hamarosan vége a télnek, rövidesen megenyhül az idő. Kíváncsian várom a híreket, mit is látott ma a medve!

Ma Mária névnap is van, a Boldogasszony, vagyis Szűz Mária tisztulásának ünnepe. A Mária bibliai eredetű női név. Eredeti héber formája Mirjam (מִרְיָם Mirjám) volt, ez a görög és latin bibliafordításokban módosult. Jelentése megfejtetlen, minden magyarázata vitatott.Lehetséges jelentései: a) mirha, az ókor egyik legdrágább illatszere, b) keserű(ség). A latin Maria névváltozatnak igen sok változata alakult ki az európai nyelvekben, ezek egy része a magyarban is használatos.
Az 1990-es években a Marietta, Marina, Mirjam ritka, a Manna, Manon, Mara, Maréza, Mari, Marica, Mariella, Marinella, Marinetta, Marinka, Marion, Marióra, Mariska, Marita, Masa, Mia, Miett, Mietta, Miriam, Molli, Polli és Ria szórványos nevek, a 2000-es években egyik sem szerepelt a 100 leggyakoribb női név között.
Naptárunk szerint egy naptári évben 32 napon ünneplik a Mária-k névnapját: január 23., február 2., február 11., március 25., április 2., április 7., április 26., május 24., május 29., május 31., július 2., július 6., július 17., július 17., július 22., augusztus 2., augusztus 5., augusztus 15., augusztus 22., szeptember 8., szeptember 12., szeptember 15., szeptember 19., szeptember 24., október 3., október 7., október 11., október 22., november 21., december 8., december 15., december 18.
(Forrás: wikipedia)

Akinek van szerettei között Mária, az azért mindig tudja, kit, mikor kell megköszönteni!
Ebédünkhöz sok tejes-vajas krumplipürét készítettem, nem fogyott el, most ezt használtam fel a kelt, hajtogatott krumplis pogácsához. Nálunk ritkán van ételmaradék, de ha akad, akkor azt igyekszem valahogy felhasználni, amikor meg nem sikerül, akkor Laci szomszéd tyúkjai lakmároznak belőle, amiért szép, nagy, friss tojást szoktam kapni.

Hozzávalók:
Egész délelőtt szakadt a hó, nagyon szép kinn az udvaron minden. A férjem havat lapátolt, rakta a fát a tűzre, én meg főztem.

Hozzávalók:
Egész héten arra készültem, hogy ma elmegyünk megnézni és fotózni egy galambkiállítást. Sajnos semmi nem lett belőle az időjárás előrejelzés miatt. Délelőtt elkezdett esni az eső, hideg is volt, nem kockáztattunk 120 km-nyi pocsék utazást és idegeskedést rossz útviszonyok mellett, így itthon maradtunk, pihentünk, na meg főztem. Most már sűrű pelyhekben hull a hó.

Hozzávalók:
Téli C vitaminszükségletünk fő forrása a nyers savanyúkáposzta. Sütve-főzve elveszti ugyan nagy vitamintartalmát, de így is szeretjük. Fogyaszt, salaktalanít, erősíti az ellenálló képességet, az immunrendszert, a csontokat, a fogakat, értékes tápanyagokat tartalmaz és nagyon olcsó. Tejsav baktériumokat és sok növényi rostot tartalmaz. Méregteleníti a szervezetet, szabályozza a bélműködést, és egészségessé teszi a bélflórát. A C-vitamin-, mangán-, réz- és cinktartalma erősíti az ellenálló képességet a vírusok és a baktériumok ellen. Vas-, fluor- és folsavtartalma hozzájárul a vérképzéshez.

Hozzávalók:
Fűszeres, tartalmas téli ételt főztem ma is. A meghatározó fűszer a bors volt a húson is és a gombócban is.

Hozzávalók:
Amikor a lányom még kicsi volt és nem volt időm a palacsinta sütögetéshez, akkor sütöttem tejes pitét, hiszen a tésztája egyszerű, édes palacsintatészta. Gyorsan összeállítható, hidegen és melegen tálalva is nagyon ízletes.

Hozzávalók:

Még mindig dermesztő a tél, fagyott a talaj, eljött az ideje az ez évi favágásnak. Minden évben rendbe tesszük a kertünkben levő fákat, ritkítjuk a gallyakat, ágakat, hogy tavasszal friss hajtások nőjenek. Nálunk ma volt a favágás napja, ami igazából nem a fák kivágását jelenti, hanem csak a nagyra nőtt ágak ritkítását. Nekem nem sok munkám volt ezzel, csak vezényeltem, hogy mit vágjanak, fűrészeljenek, nyessenek és mit ne, na meg forró rumos teával itattam a társaságot, hiszen nagyon hideg volt.

Többnyire díszfák és cserjék lettek ültetve a ház köré, de azokat is kordában kell tartani, mert már annyira benőtték a kertet, hogy szinte csak árnyék volt egész nyáron az udvaron. Le lett gallyazva a csavarfűz, a tulipánfa, az akác és a szilfák. Az utcán levő szivarfák erősen csonkolva lettek, mert már felnőttek a villanyvezetékig. Remélem, szép lombkoronát növesztenek majd tavasszal és gyönyörű virágaira jönnek majd a méhek és a pillangók.


Hozzávalók:
Télen kicsit nehezebb friss zöldségből főzelékeket főzni, hiszen korlátozott a zöldség választék, amit meg lehet vásárolni. Most a fagyasztóból vettem elő fejtett babot, ebből készült a főzelék, amit borsos roláddal tálaltam.

Hozzávalók:
Családom egyik kedvence ez a gyorsan elkészíthető, egyszerű, lágy és könnyű tejszínes túrókrémmel töltött torta, amelyre most vegyes erdei gyümölcsöt szórtam. Földieperrel, málnával, de más friss gyümölccsel is készíthető.

Tortalap:
Kellemes ízű levest készítettem ma csirkemellből, de pulyka, borjú vagy sertéshússal is nagyon finom.

Hozzávalók:
Ez a tepertős pogácsa hajtogatott, kelt tésztával készült, jól megfűszerezve sóval és fekete őrölt borssal. Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható, kiváló sörkorcsolya, de borokhoz is nagyon jó.

Hozzávalók:
Tegnap már azt hittem, közeledik a tavasz, olyan szépen sütött a nap, erre most újra szállingózik a hó. Reggelre dermesztő hideg lett, aztán köd és füst. Kis faluban élek, mégis szmog van a sok vegyes tüzelésű kályháktól, kazánoktól. Sokan ott égetik el a szemetet, a sok műanyagot, amitől néha elviselhetetlenül nehéz lesz a falusi levegő.

Körülnéztem az udvaron, a kertben. Fogy a tűzifa, a madáreleség, a fűszerkertem tele vakondtúrással, előbújtak már a hóvirágok, na és fehér zoknis Muki cicám ahogyan kinéz már egy hete, az szörnyű. Mégiscsak közeleg a tavasz, mert hajnalonként nagy a macskanyávogás, verekedés, Muki is tele van harci sebekkel. Az udvarunkon állandóan itt tanyázik 4-5 szomszéd cicalány, a kandúrok küzdenek a kegyeikért. Remélem gyönyörű szép, cuki kiscicák születnek majd tavasszal!

Olvasom a hírekben, hogy 72 évesen meghalt Erich Segal, a Love Story írója. Ezt a művet még középiskolás koromban olvastam. Edit nénitől, a magyar tanárnőnktől kaptam kölcsön a Nagyvilág c. világirodalmi folyóiratot, ahol részletekben közölték. Nagyon tetszett a regény, aztán meg a film is, amit többször is megnéztem. Egy egészen más világot mutatott ez a romantikus film, mint amilyenben mi akkoriban éltünk.
Azóta is szeretem Segal műveit. Az írás mellett Segal görög és latin nyelv és irodalom professzoraként olyan elit egyetemeken tanított összehasonlító irodalomtudományt, mint a Yale, a Harvard, a Princeton és az Oxford. Filmeknek is írt forgatókönyvet, ilyen a Sárga tengeralattjáró című Beatles-film, az Oliver története és a Fiú a múltból. A 90-es években több regényt írt, ezek közül legismertebb az Orvosok, a Hívő lelkek és a Hosszú az út a dicsőséghez; de egyik könyve sem lett olyan sikeres, mint az 1970-ben megjelent Love Story.
Ennek az ételnek a receptje is családi örökség. Még sose kérdeztem meg, így nem tudom, hogy Szerbiában élő ismerőseim is így készítik el ezt az ételt. Bízom benne, hogy nekik is ízlene így, ahogyan én főzöm.

Hozzávalók:
Biztosan elegánsabbnak tűnne, ha a krumplit burgonyának nevezném, de én így szeretem. Gondolom senkinek se okoz meglepetést sokak kedvence a krumplifőzelék.

Hozzávalók:

Hozzávalók:
Hogy vagy? Ugye mennyire mindennapos kérdés, ha két ember találkozik, és sokszor úgy is tesszük fel, mintha csak köszönnék.

Amikor tőlünk kérdezik,”Hogy vagy?” legtöbbször azt mondjuk, hogy jól, mert tudjuk, hogy igazából udvarias és tapintatos szavakat kell mondanunk, hiszen ki kíváncsi arra, ami számunkra nyomasztó. Vajon mit felelünk akkor, ha saját magunktól várjuk a választ? Bizony nem könnyű, főleg amikor nem túl jó a hangulatunk, vagy nehézségeink, problémáink vannak, esetleg betegek vagyunk. Nézzünk szembe önmagunkkal, tartsunk tükröt magunk elé, és keressük meg az okokat, miért nem vagyunk jól, miért vagyunk boldogtalanok, miért vagyunk betegek! Járjuk az orvosokat, gyógyítókat, pedig a megoldás önmagunkban van, csak meg kell kérdezni a belső énünket. A válasz ott van, mindig is ott volt, ideje meghallani. El tudjuk-e fogadni egyáltalán a gondolatokat, amit kapunk? Fel tudjuk-e adni akaratosságunkat, makacsságunkat, konokságunkat, magunkért? A neveltetésünk, a beidegződéseink, az előítéletek, a tapasztalataink, a múltunk, az elvárásaink, a megfelelni vágyásunk mind-mind beteggé tehetik a testünket. Elfogy az energiánk, mert a lelkünk nem tud megbirkózni azzal a sok-sok feladattal, érzelemmel, sérelemmel, amit személyiségünknek még el kéne viselni, mert ez az elvárás. A betegség jelzés, hogy a lelkünkben valami nincs rendben, ezért meg kell találnunk az okot, hogy a testünk újra egész legyen, és teljes életet élhessünk, egészségesen. Hívjuk elő hát tudatalattinkat, és keressük meg önmagunkban a választ arra, mitől vagyunk betegek! Amikor tudjuk az okot, akkor léphetünk tovább, hogy békét és harmóniát teremtsünk a lelkünkben, az elménkben és aztán a környezetünkben, életünkben is. Gondolatainknak teremtő ereje van, aminek hatalma van felettünk, mert annak egyedüli irányítói mi magunk vagyunk. Gondolatainkért önmagunknak tartozunk felelősséggel, a jó- és a rosszért egyaránt. Olyanná válunk, amilyennek látjuk magunkat. Most! Csak a jelen bír hatalommal felettünk, tehát a változás akár ebben a pillanatban is elkezdődhet. Jelenünket, jövőnket a gondolataink formálják, a múltunkat átéltük már, azon nem lehet változtatni. Ami volt, azt át lehet értékelni, meg lehet szépíteni, de a legfontosabb, hogy le kell zárni, mert elrabolják a bennünk levő vitalitást. Amíg a tegnap lelki fájdalmaiba kapaszkodunk, önmagunkat vádoljuk, alábecsüljük képességeinket, nem szeretjük magunkat, és nem tudunk megbocsátani, vagy várjuk vissza azt a régi állapotot. De addig nincs jövő, sem jelen. Szinte az összes betegségünk a meg nem bocsátásból ered, abból, hogy nem tudjuk elengedni vélt sérelmeinket. Amikor megtaláltuk bensőnkben a válaszokat kérdéseinkre betegségünkről, akkor újra egészségesesek lehetünk, ha valóban hiszünk is benne, hogy azok leszünk.
Csodákat tenni önmagunkkal csak saját elménkkel vagyunk képesek, mert a gondolatainknak hatalmas teremtő ereje van. Tanuljunk meg kérdezni magunktól, a válaszainkat értékelni, a cselekedeteinket meghatározni! Lelki energiánk segítségével megértjük, feldolgozzuk és elengedjük betegség tüneteinket, érzelmi, anyagi hiányainkat, függőségeinket, kényszereinket és a saját utunkra léphetünk, indulhatunk tovább.
Ma főztem egy nagy fazék csontlevest, amiből természetesen ettünk is, de a nagy részét, ha majd kellően lehűlt már, akkor kis adagokban lefagyasztok a későbbi főzésekhez.
.jpg)
Hozzávalók:

Hozzávalók:
.jpg)
Hozzávalók: